Nagymama jelige – Az ikrek barátai

Fantasy
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos tanya. Ezen a tanyán megszámlálhatatlan sok állat élt, ami bizony sok munkával is járt. Az idősebb szülők dolgoztak minden nap, miközben 3 gyermeket felneveltek. Saját zöldséggel főztek, saját húst sütöttek, saját gyümölcsöt szedtek. De a felnőtt gyerekeik bizony nem ezt a sorsot akarták maguknak. Iskolájuk elvégzései után mind más-más városban találták meg a számításaikat. A nagylány férjhez ment,nagyon messzire került. Nagyon ritkán ment haza a szülői házba. Fiuk eleinte a közelben lakott, de a jobb boldogulás reményében ő is távolabb költözött. Csak a kisebbik lány maradt otthon, de neki sem az itthon maradás volt a célja. A mama már csak unokáikban bízhatott. Sokat töprengett éjszakánként, mikor nem tudott aludni, hogy vajon mit csináljon, ha már egyedül maradnak? Kinek adja át a titkot, ha senki nem akar itthon maradni? Talán az unokák...merengett el időnként. De ki legyen a kiválasztott? Vagy mindegyikre ráruháztathatja? Nem lesz ebből vita, széthúzás később? De nem lamentálhatott sokáig, elvégre már ő sem volt fiatal, és még annyi feladat várt rá. Különben is, ma este telihold.....útra kell kelnie. Senkinek nem mesélt a póniló másik életéről. Ott volt a gazdaságban, a mindennapi munkába ugyan nem nagyon vonhatták be termete miatt, de szerették türelme, jámborsága miatt. Sok gyerek járt a farmra, simogatták, szőrét csutakolták, a kisebbeket felültették nyergébe. Aztán egy álmatlan éjszakán, mikor a mama kint ült a sötét verandán a Hold sápadt fénye rákúszott Titánra. Éppen ezért hitte először, hogy a fények furcsa játéka miatt látja azt, ami a szeme előtt bontakozott ki. Titán, hűen a nevéhez , elkezdett terebélyesedni. Lábai megnyúltak, teste elvékonyodott, karcsúbb lett a háta, fara kigömbölyödött. De ami ennél is szembetűnőbb volt, az a két szárny, ami a törzsből kinőtt. A nemjóját!-gondolta a mama, hiszen ma nem is ittam bort....káprázik a szemem? Az kell még, hogy beszéljen is, repüljön is....gondolta nevetve magában. Vagy csak álmodom....de mindegy is, mert a végére kell ennek járnom.
Ahogy felállt a hintaszékéből, és elindult a sötétben a ló felé,tudta,hogy most egy másik világba csöppent ő is.....ló is.Ahogy közeledett a réten,Titán csendben legelészett,csak a farkával legyezte a hátát,szája körül enyhe pára terjengett,majd apró horkantásokkal jelezte a mamának,hogy csak lassan....szépen lassan sétáljon.Mikor már az állat mellett volt,nyugtatólag simított végig a nyakán.Mosolygott,mert még így testközelből sem akart hinni a szemének.A ló mintha megérezte volna megszólalt.
-Ne ijedj meg édes gazdám, én vagyok az,a Titán.
A mama hangosan felnevetett.
-Pont azon morfondíroztam,hogy beszélsz,és repülsz-e?
-Ülj a hátamra,mond meg merre repüljek,és közben mindent megbeszélünk.
-Rendben van.Először menjünk a gyerekek házai felé,bár van egy sejtésem,hogy te ott elég sűrűn megfordulsz.Aztán pedig menjünk oda,ahol szívesen időzöl,még mielőtt haza nem jössz.
Titán bólintott,és a magasba rugaszkodott.Elsuhantak a fiú,majd a nagylány háza felett,majd irányt váltva délnek indultak.A sötét éjszakában ugyan semmit nem látott a mama,de tudta,a ló csalhatatlanul oda fog találni,ahová repülni szeretne.Legnagyobb meglepetésére nem fázott.Pedig már késő ősz volt,ők pedig ráadásul magasan szálltak.De mikor lenézett,látta a kivilágított városokat,az apró mozgó járműveket,aztán csak a sötét tájat.....
Nem érzékelte az idő múlását.....egy órája van a ló hátán? kettő? vagy csak néhány perce....