Kasvirág jelige – Gyilok-járó

Krimi
Miguel Arras magándetektív fáradtan nyúlt el a műbőr huzatú kanapén, melyen nemrégiben még ügyfele, Mrs. Collins terpeszkedett. Ivott egy kortyot a délutánról maradt, réges-rég kihűlt teából, majd feltápászkodott, s a privát szféraként szolgáló lakrész felé indult, ám a váratlan csengetésre visszafordult. Rápillantott az íróasztalán heverő előjegyzési naptárra. Mrs. Collins volt az utolsó név a sorban, a következő ügyfelet már másnap reggelre írta be. Benyúlt a fiókba, magához vette önvédelmi fegyverét, s a bejárathoz sietett. A kémlelőlyukon át hosszasan szemlélte a napszemüveg mögé rejtett női arcot, míg végül ajtót nyitott, a háta mögött készenlétben tartva a pisztolyt.
– Ön Mr. Arras? – A nő hangja lágyan csobogott, mint a tiszta hegyi forrásvíz.
Miguel bólintott.
– Miben segíthetek? – kérdezte.
– A nevem Jenny… Jennifer Northcomp. Egy nyomozással szeretném megbízni.
– Új ügyfeleket csak előjegyzés alapján fogadok – fojtott el egy ásítást Miguel.
– Most az egyszer szeretném, ha kivételt tenne. Apám Lord Ashley Northcomp, külügyi államtitkár volt az előző kormány idején. Ez sem elég nyomós érv ahhoz, hogy foglalkozzon velem? – emelte fel kissé a hangját Jenny.
– Ha maga az Egyesült Államok elnöke volna az édesapja, akkor sem fogadhatnám ma este – felelte Miguel kissé ingerülten.
A lány lekapta a napszemüvegét – ekkor tűnt fel igazán Miguelnek, mennyire fiatal, legfeljebb huszonnégy-huszonöt éves. Azúrkék tekintetét könnyek fátyolozták. Papír zsebkendőt vett elő ballonkabátja zsebéből, megtörölte a szemét és kifújta az orrát. – Közös ismerősünk, Lady Paulina Langley ajánlotta önt, Mr. Arras – játszotta ki utolsó aduját.
A lady neve hallatán Miguel mogorva arckifejezése határozottan megenyhült.
– Ha ennyire halaszthatatlan a dolog, akkor hát fáradjon be, Miss Northcomp! – tárta szélesre a bejáratot. Megvárta, míg a lány cipőjének tűsarkai végigkopognak a nemrégiben lakkozott parkettán, majd becsukta az ajtót, és elfordította a zárban a kulcsot. – Erre parancsoljon – tessékelte beljebb a vendéget –, foglaljon helyet – intett a kanapé felé. Az íróasztalhoz ment, s diszkréten visszasüllyesztette a fiókba a pisztolyt.
Jenny Northcomp körbepillantott az irodahelyiségben. A detektív nem sajnálta a pénzt a legdrágább berendezési tárgyakra: a metszett üveglappal borított dohányzóasztal, a cseresznyefa irodabútor, s a legmodernebb számítástechnikai eszközök a legmagasabb szintű luxusigényt is kielégítették. A pazar irodabelső elengedhetetlen itt Londonban a Kensington Street-en, főleg, ha az ember meg akarja kérni szolgáltatásai árát.
Miguel leült a lánnyal szemben a kanapéhoz hasonló műbőr huzatú fotelbe.
– Honnan ismeri ön Lady Paulinát? – tudakolta.
– A Lekrinsky Színpad társulatában játszom, tudja, ez egy kísérleti színház. Bár még nem vagyunk túlságosan ismertek, van egy kicsi, de masszív törzsközönségünk, és gyakran utazunk vidékre meg külföldi vendégjátékokra is.
A lány hátradőlt a kanapén, keresztbe vetette a lábát. Megigazgatta hátközépig érő mézszínű haját, kisimított a homlokából néhány rakoncátlan fürtöt. Orcája üde őszibarackos fényben ragyogott, orra tövében aranyszínű szeplőcskék virítottak. Miguel gondolatban megjegyezte, hogy ha más nem is, de külső adottságai mindenképp a színi pályára predesztinálják Jenny Northcompot.
– Lady Paulina hűséges rajongónk – folytatta a lány –, szinte minden londoni előadásunkon ott van. Jelentős pénzbeli támogatást nyújt, emellett évente egyszer vendégül látja a társulatot a kastélyában, de engem külön is meg szokott hívni teára. Az utóbbi időben eléggé megkedveltük egymást. Szereti, ahogy játszom, szerinte még sokra vihetem a pályán. Az ő édesanyja is művész volt, balett-táncos.
– Én is nagyon kedvelem Paulinát… Lady Paulinát. – Miguel hangja feltűnően ellágyult. – Kedves fiatal hölgy, segítőkész és szeretetteljes. A férje jó barátom volt, pár éve halt meg. Lady Paulina rengeteget segített nekem, amikor két éve felszámoltam a madridi irodámat és Londonba költöztem. Nem is tudom, mi lett volna velem, ha a kezdet kezdetén nem küld hozzám tehetős és befolyásos ügyfeleket! – sóhajtott fel. – Valóban említette, hogy van egy remek kis színház a Tavistock Street sarkán – váltott témát hirtelen –, elég gyakran jár oda, már amennyire ideje engedi a három gyerek mellett. Többször elhatároztam, hogy megnézem egy előadásukat, de hát, amint látja, reménytelenül el vagyok havazva – mutatott a nyitva felejtett dossziékra az íróasztalon.
– Azért bízom benne, hogy egyszer majd tud ránk időt szakítani – ült ki Jenny arcára az udvarias félmosoly.
– Ha jól értettem, az édesapja Lord Ashley Northcomp? – Miguel kutató pillantást vetett a lányra.