Girl jelige – Így lettem gyémántból nő

Romantika/erotika
Egy idegen hotelszobában ébredtem egyedül. Még mindig érzem az ágy melegét magam mellett, ami arról árulkodik,hogy nem rég még valaki feküdt benne. Visszaidéztem magamban, hogyan kerültem ide, és éppen kivel voltam. Láttam a kisasztalon egy halom pénzt, amitől mindig a gyomromban izgatottságot éreztem. Hisz mindent ezért csinálok. Mámoros még a fejem, tegnap kicsit sikerült becsípnem. Sosem iszom annyit, hogy lerészegedjek, ez nem az én stílusom. Úri nőként kell viselkednem mindig, minden körülmények között, hisz ezért fizetnek. Méghozzá nagyon is bőkezűen.
Felülök az ágyban, beleturok kócos hajamba, majd nyújtózom egyet, kidomborítva gömbölyded mellem. Ruha nincs rajtam, az éjjel nem volt rá szükség. Még mindig kicsit fáradtnak érzem magam, így visszadőlök a puha,meleg ágyba. Oldalra fordultam és kinéztem az ablakon. Sötét az ég, borongós a reggel. Esni fog,vagy legalábbis nagyon úgy fest a dolog. A szobát egész nap használhatom, szóval van időm még pihenni és rendbe szedni magam. Ahogy nézem a szürke eget, gondolataimba merülök. Egyre mélyebbre és mélyebbre. Eszembe jutott, hogy lettem az aki lettem. Mintha tegnap történt volna...
Vissza emlékezve is körülbelül ugyanígy néztem ki mint most, talán kicsit az arcvonásaim lettek erősebbek ezalatt a pár év alatt. Hosszú fekete haj, fehér, hibátlan bőr, hatalmas zöld szemek, amelyek néha olyan ártatlanul tudnak nézni, mint a ma született bárány. Egyedül talán a combjaim hagyhatnak maguk után némi kívánnivalót, nem túl hosszúak, nem vagyok Top modell. Mire való egy jó magassarkú.. nem igaz? Formás, kerek melleim, és a fenekem feledtetik ezt az apró szépséghibát. Elmondhatom magamról, hogy elég jó nő vagyok ahhoz, hogy bárkit, bármikor megkaphassak. Ezzel az adottságommal azóta élek, amióta elkezdtem kerekedni itt ott. Egyszercsak rájöttem, hogy miért fordulnak utánam az utcán, férfiak és nők is egyaránt. Utóbbiak talán inkább irigységből, mint sem elismerésből. Ekkor lehettem úgy 16 éves. Sokkal idősebbnek néztem ki a koromnál, aminek úgyszintén kiélveztem minden előnyét. Talán jobban is, mint illett volna.
Anyámmal éltem együtt, egy apró házban. Sosem vetett fel a pénz minket. Anyám dolgozott állandóan, hogy megéljünk, mivel a szemét apám egy vasat sem adott soha sem neki, sem nekem, hogy segítsen minket. Inkább elköltötte valamelyik kocsmában ezt az összeget. Egész pici korom óta nem láttam őt. Viszont mivel ezmiatt rengeteget voltam egyedül, és úgy akartam élni, mint a suliban mindenki más, akik a legdrágább ruhákban, cipőkben táskákban és ékszerekben jelentek meg, így alakult, hogy a legjobb és leggyorsabb pénz kereseti lehetőség a testem lett. Az egyetlen dolog amihez igazán értettem, hogyan csavarjam el a férfiak fejét. Sokáig nem kellett tennem semmit sem, hisz elég volt annyi, hogy elmentem velük randizni, elfogadtam a drága ajándékokat, a mégdrágább vacsora meghívásokat, elhívtak vásárolgatni egyértelműen a legpuccosabb üzletekbe, igazaból meg volt mindenem.
Ez egészen addig működött is, amíg egy napon mást is kellett volna tennem. Tudtam, hogy nem túl erkölcsös dolog így sem amit csinálok, hisz kihasználtam mindenkit aki szemet vetett rám, és volt elég pénze ahhoz, hogy érdemes legyen foglalkoznom velük. Viszont mikor eljött ez a nap, akkor jöttem rá, hogy már sokkal több ez az egész annál, mint elfogadni ezt azt, pár mosolyért cserébe.
Ekkor, az egyik nagyon előkelő családból származó pasassal hozott össze a sors. A lánya egyidős lehetett velem. Már találkozgattunk egy ideje, de amikor többet akart, akkor mindig kitaláltam valamit. Egyszerűen lekoptattam. Szűz voltam ekkor, és igazaból az az egyetlen dolog, amit úgy képzeltem, hogy normális körülmények között, egy normális fiúval veszítem el.
Természetesen, ez nem így történt.
Gyönyörű nap volt és én a szokásos alig valamit takaró ruhakölteményt vettem fel, aminek a háta teljesen nyitott volt. Éppen alig takarta a fenekemet. Szilva kék színe tökéletesen illet a fehér bőrömhöz. Melltartó nem kellett alá, hisz feszes kerek idomaim bármiben tökéletesen mutattak, ráadásul nem akartam, hogy a hát nélküli ruhát elcsúfítson itt-ott egy melltartó pánt. Tükörbe néztem és meg voltam elégedve az eredménnyel. Vártam, hogy jöjjön értem a ma esti randi partnerem, a már említett elit pasi, aki nem más, mint Josh Lucas. Ügyvédként dolgozott, és őt mindenki ismerte, főleg a felső tízezer köreiben. Nem vette volna jó néven magát, ha kiderül, hogy családos emberként egy kiskorúval randevúzik.
Hamarosan el is jött értem. Egy korom fekete Mercedes parkolt a házunk előtt. Beszálltam a kocsiba, köszöntünk egymásnak, majd gázt adott. Tökéletes öltöny takarta nyúlánk testét. Ahhoz képest, hogy negyvenes évei elején járt, nagyon jól nézett ki. Kevés ősz hajszál volt sötét barna hajában, de ettől még vonzóbb lett, kifejezetten jól állt neki. Egy valami zavart mindig is, a szeme. Volt benne valami nyugtalanító, amit sosem tudtam megmagyarázni, egészen addig a napig.
Nem mondta meg hova megyünk. Az úton próbáltam faggatni, de végig titokzatos maradt. Rövid idő után megálltunk, egy puccos szállodánál. Itt éltem már amióta eszemet tudom, de ezen az elit környéken még nem is jártam. Nem az én pénztárcámnak találták ki az ottani életvitelt. Kiszálltunk, majd egy fiatal fiú fogadott minket, aki a csomagjainjat szerette volna felvinni a lakosztályba, természetesen méltányos borravaló fejében. Csomagok hijján, csak az autót parkolhatta le, de Josh nem volt hálátlan ami a borravalót illeti.
Csak ámultam, ahogy az impozáns épület kitárulkozott előttem. Ekkor még arra gondoltam, hogy az étterembe jöttünk, nem a szálloda részbe, hisz nem úgy készültem. Sőt, igazán azt se tudtam mire készüljek. A partnerem megfogta a derekam, és a fülembe súgta, hogy valami különlegeset tartogat számomra a lakosztályban. Lifttel mentünk a legfelső emeletre, miközben kaján vigyorral méregetett egész úton. Valami féle furcsa érzés kerített hatalmába, ahogy erre a vigyorra figyeltem. Emlékszem, hogy már tudat alatt is libabőrös lettem ettől a mozdulattól.