Posted on Hozzászólás most!

Egri Zsanna: Egy milliomos bőrében Afrikában -Beleolvasó

–Meg fognak ölni, fiam!
A szavak elszálltak a szélben. Ildikó némán meredt a távozók után. Szavaira senki nem válaszolt, csak egy vonatfütty sikított fel a távolban. Bennel és Bettivel elindult a vonat.

Ben szótlanul bámult ki az ablakon. A vonat hangja visszaidézte a múltat. A töltés aljában eltöltött éjszakákat, és azt a hajnalt, amikor a vagon lezuhant mellé. Sápadtan gondolt a pillanatra, amikor minden megváltozott. Ott zakatolt benne a kérdés: ki is ő tulajdonképpen? Csöves vagy a milliomos? Csóró vagy gazdag? Kinek az életét kellene élnie?
Szemben vele a gyönyörűséges szerelme, és egyenesen Dél-Afrikába tartanak. Mi ez, ha nem csoda? Egy jel, hogy folytatnia kell! Egy másik ember életét élni, és elfelejteni a hajléktalan múltat.
Betti szótlanul fürkészte a férfi arcát.
–Edvárd… – akadt el a hangja. – Akkor most hogyan is hívjalak?  Bennek? Benjáminnak? Edvárdnak?
–Hívj, ahogy akarsz – vonta közelebb a lányt, megcsókolta az ajkát. – Csak szeress!
–Szeretlek, te bolond! De, nem tudlak Benjáminnak hívni. Olyan fura! Nekem Edvárd maradsz.
–Most már az vagyok.
–Dehogyis! Ő meghalt balesetben.
–Így is volt, de nézd! – nyúlt a zsebébe. – Az útlevelem Kállay Edvárd névre szól. Ki más lennék? Különben is, külföldön senki nem fogja kétségbe vonni.
–Jaj, nem jó ez így! – tördelte a kezét Betti. – Mégis be kellett volna menni a rendőrségre.
–Megőrültél? Börtönbe zártak volna. Különben is, Kis Benjámin meghalt, eltemették.
–Baj lesz belőle! Rá fognak jönni.
–Ugyan! Ki jönne rá? Nyugodj meg, édes! Én vagyok Kállay Edvárd, a milliomos – húzta ki magát önelégülten.
–Várj csak! – kapott a fejéhez Betti. – Te pénzt loptál tőlük?
Ben arca elszürkült. Sosem gondolta, hogy ennyire rosszul eshet, ha tolvajnak nézik. Régen ez nem jelentett gondot, hiszen gyakran megesett, hogy egy-két dolgot elcsent a boltokból. Az utcán talált értékkel sem rohant a talált tárgyak osztályára.
–Mit képzelsz rólam! – csattant fel. – A pénzért megdolgoztam. Nem bízol bennem? Vagy megbántad, hogy velem jöttél? – hajtotta le a fejét.
–Nem, kedves, csak félek – súgta Betti.
–Nincs mitől, megvédelek mindig, mindenhol! Soha nem hagynám, hogy bántsanak!
–Megígéred?
–Igen.
–És akkor most elmondod, hova megyünk és mit fogunk csinálni?
–Nem is tudom – hajtotta le a fejét. – Van kint egy magyar család, Tóthék, ők majd segítenek.
–Hol fogunk lakni? Mi lesz velünk?
Ben széttárta a két kezét. Amikor Betti elhagyta, már nem érdekelte az afrikai utazás, nem tervezte a jövőt. Minden mindegy volt.
–Micsoda! Nem tudod?
–Mondom, hogy a Tóth család segít. Van egy bérelt lakásuk. Itt a címűk – vett ki egy papírlapot a tárcájából. – Csak jut egy szoba nekünk. Majd lesz valahogy!
–Edvárd, így nem lehet! Elutazunk több ezer kilométert és nem tudjuk miért, hova, minek?
–Ugyan már! Legyél egy kicsit kalandvágyó! Meglátod, nagyon jó lesz!
–Nem is tudom – nézett elkomorulva Ben szemébe.
–Jó lesz! Hidd el! – biztatta Ben.

Afrikában

Ben és Betti, mint két elveszett gyermek, úgy kapaszkodtak egymásba. Szédültek a kavargó tömegtől, tétován tekingettek körbe.
–Most hova menjünk? – nézett Benre Betti.
Ben mogorván bámult maga elé. Ebben a pillanatban tudatosult benne, mennyire átgondolatlanul vágott neki a nagy kalandnak. Már nem volt visszaút.
–Keresünk taxit, és elmegyünk ahhoz a magyar családhoz, várnak ránk.
–Nézd! – rángatta meg Betti a karját, fejével intett egy fekete férfi felé. Az idegen kezében tartott táblán jól olvasható volt a név: Edvárd Kállay.
–Ez meg hogy lehet? – kerekedett el Ben szeme.
–Nem mondtad, hogy elénk jönnek.
–Nem is volt róla szó, csak a címüket adták meg.
–Akkor nem is biztos, hogy ők küldték ide?
–A francba! Ha már értünk jöttek, miért ne mehetnénk?ragadta meg Betti kezét. –Gyerünk!
–De, nem is ismerjük, az a férfit! Nem is biztos, hogy ránk vár.
–Ugyan! Nem hinném, hogy rajtam kívül még egy Kállay Edvárd lenne itt – nevetett fel Ben a gondolatra.
–Edvárd, ne menjünk, nekem ez nem tetszik!
–Ne légy buta! Ez egy remek alkalom, lehet mégis Tóth Laci küldte. Tudod, akikkel beszéltem – rángatta magával Bettit, aki megadóan követte.
Ben abban a pillanatban eldöntötte: ha a sors így akarta, akkor bizony marad a milliomos bőrében. Mennyivel könnyebb így!
Mikor a férfihoz értek, Ben határozottan nyújtotta a kezét, és gyönge angolsággal üdvözölte. Hátrahőkölt a hirtelen rázúduló idegen szavaktól. A férfi afrikans nyelven beszélt, és kézzel-lábbal mutogatva a kijárat felé tessékelte őket, egyenesen egy fekete limuzinhoz.  Ben köpni – nyelni nem tudott.
–Látod, kedves, minden kialakul! – mosolygott Bettire, aki egyre idegesebben tekingetett körbe, de mielőtt tiltakozni lett volna ideje, Ben karjánál fogva betolta az autóba, majd maga is bebújt mellé.
–Edvárd, ki küldhette ezt az autót? Azt mondtad, hogy az a család bérelt lakásban él. Miből lenne nekik ilyen autójuk?
Ben csak a vállát húzogatta.
–Biztos kölcsön kérték.
Ben még mindig nem fogta fel. Mi történik vele? Egyik pillanatról a másikra valóra válnak az álmai. Ott ül mellette egy gyönyörű szőke nő, és egy luxusautó suhan velük.
Semmiképpen sem akarta elrontani ezt a fantasztikus pillanatot holmi kétkedéssel, egyszerűen csak élvezni akarta. Maga mögött hagyta hajléktalan létét, és azt is, ami utána következett. Új életet akart kezdeni, és ami most vele történik, határozottan jó.
A vonatbaleset örökre megváltoztatta az életét, és ő azt a jövőt akarta, amely Kállay Edvárdra vár.

 
Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük