Stephanie Ford: Szemétkirálynő – beleolvasó

No Comments




Beleolvasó

1. Prológus

 

Gonabre egy harasztfa tövében, egy nagy, lapos kövön üldögélt. Ölében a kis Lisara ujjacskáival játszva hallgatta dadája fennkölt meséjét régi idők lovagjairól és Lorrandino bűvös madarairól, melyek vizet csepegtetnek a szomjazók torkába, és ételt pottyantanak az éhezők kezébe, miközben reszelős hangjukon az istenek dalát éneklik.
Ha Gonabre hajlandó lenne egy újabb cserére a gyermek kedvéért – tűnődött a Fekete herceg –, megmenthetne minket. Nem kérhetek tőle ekkora áldozatot, hacsak…
Kilépett leshelyéről, a fák közül, és közelebb intette az asszonyt.
Gonabre befejezte a mesét, átadta a gyermeket a közelben álló szolgálólánynak azzal, hogy vigye a konyhára uzsonnázni és a herceghez lépett.
– Parancsolj velem, nagyuram.
Livar Gerradna, a Fekete herceg lehuppant egy földig érő, derékvastagságú faágra. Megvárta, míg a szolgáló eltűnik a kislánnyal, aki a kétezer-ötszázadik uralkodó lesz, ha felnő. A jóslatok szerint már a visszatérése sem lesz zökkenőmentes, és az utána következő évek ugyancsak tartogatnak nehézségeket.
A herceg a lehajló faágra mutatott.
– Ülj ide. – Az asszony lekuporodott mellé. Vigazu elvadult kertje elrejtette őket a kíváncsi szemek elől. – Milyen a Másik Hely? Minden hercegnőt a családom kísér oda, mégsem tudok róla semmit.
Gonabre zavarában végigsimított varkocsba font szőke haján, közben átgondolta, mennyit mondhat el. Végül vállat vont:
– Csak egy másik hely, nincs benne semmi varázslat. Némelyik lakója gonoszabb a leggonoszabb haramiáinknál.
Livar felkapta a fejét az utolsó szóra.
– És még?
Gonabre mereven nézett maga elé.
– Nem tudok sokat mondani. Tényleg csak egy másik hely, tele emberekkel.
A herceg nem hagyta annyiban.
– Többen vannak, mint mi? És ugyanúgy emberek?
– Természetesen emberek, nagyuram, máskülönben nem vegyülhetnénk el közöttük. És ne feledd a Legenda isteneket követő karavánját. Az elsők onnan jöttek. A gyermekeik vagyunk.
Most Livar meredt maga elé. Gondolatban messzebb járt a Legelső Legendánál.
– Valóban olyan gonoszak? Bármire képesek?
Gonabre mélyet sóhajtott. Azzal nem árt, ha erről beszél.
– Sok irigy akad köztük. Sokan akkor is bántanak másokat, ha semmi okuk rá.
– Akárcsak mi – vetette közbe Livar.
– Így van, uram, de nálunk ritkák a háborúk. A Másik Helyen mindennapos az ilyesmi. Ember ember ellen, nép nép ellen, ország ország ellen. És nem szemtől szembe háborúkat vívnak, ahogy mi tesszük, hanem gyáván a félelmetes gépeik mögé bújnak, maguk helyett ezeket küldik az ártatlanokra, azoknak urai pedig más félelmetes gépekkel válaszolnak. Kegyetlen vérengzések folynak nap mint nap. A rossz hírekkel elárasztják az embereket, míg azok érzéketlenné válnak a vérontásra. A mi csatáink vásári ünnepségek az övékéhez képest.
Livar bólintott.
– Sokat mondasz, mégis keveset, úrnőm, de te, aki láttad mindezt, jobban tudod, minek kell a másik oldalon maradnia.
– Így van, nagyuram. Vannak dolgok, amikről jobb nem tudni. Dearában hisznek a varázslatokban és az istenekben, és ez jól van így. Láttam, milyen a hit nélküli világ. Kegyetlen és kilátástalan. Nem tudom, kibírnám-e újra, hogy ott éljek.
– Ez csak akkor következne be, ha a nővéreddel, Binirával történne valami – sietett megnyugtatni Gerradna herceg.
A hangjában volt valami baljós.
Vigazu előkelősége teljes számban megjelent a kis koronahercegnő búcsúztató vacsoráján. A városparancsnok puccos feleségével és négy, tízévesnél fiatalabb leányával, valamint a városi erőd parancsnoka sebhelyes arcú, várandós feleségével a főasztal egyik oldalán ültek.
Binira, a leköszönt királynő és Lisara, az unokája; Gonabre Almein, a volt királynő ikerhúga, egyben a kis Lisara dadája, Livar Gerradna, a Fekete herceg tizennégy éves fiával Elindasszal, valamintJenge, az inegiri, sötét bőrű tartományúr tizennyolc éves fiával, Teellel a főasztal másik felén foglaltak helyet. A helyiek a teremmel szemben, a vendégek háttal.
Az alacsonyabb rangú nemesek az emelvény előtt elhelyezett asztalnál szorongtak cifrán kifent feleségeikkel. Az elmaradhatatlan vörös papok és papnők hétfős, névtelen csoportja szigorú szokásaik szerint a terem közepén gubbasztottak kör alakú asztaluknál. A menetet kísérő, magas rangú katonák a terem végébe szorultak, míg a szolgák ezen az estén egy félreeső fészerben külön vigadoztak.
A vacsorát a kastély pincéjében, a falu legnagyobb helyiségében szolgálták fel, melynek dísztelen fala durván megmunkált, szürke terméskövekből, padlózata simára csiszolt, barna kőlapokból állt. A mennyezetről a jelenlévő nemesi családok zászlói és díszszalagjai lógtak, a falakra színes címereiket akasztották, de még ez a pompa sem tudta feledtetni a nehéz doh- és enyhe borszagot.
Az ételt a szomszédos fogadóból hordták át a szolgák. Egymást tiporva tálalták a ropogósra sült ökörszeleteket, szilvapálinkás birkaragut, almával párolt borsót, parázson sült kukoricát, fűszeres borban főtt, nyílt tűzön pörkölt disznócombot, vajas-petrezselymes tört krumplit, rukva- és búzakenyeret, almás és szilvás pitét. A pohárnokok egyre töltötték a testes borokat Funcból, erős pálinkát Miccából, édes likőröket Lobadból. A nemes hölgyek kötelességtudóan dicsérték az ételt és csak csipegettek, az urak igyekeztek mértéket tartani mind az evésben, mind az ivásban, mégis bőven fogyott mindenből.
A Fekete herceg mogorván szemlélte a hivalkodó bőséget. Magában azon merengett, miért csak az urakat akarták elkápráztatni? A papok, katonák és szolgák híg levest kaptak kenyérrel és egy szelet mócsingos hússal. Vigazu ura elnézett a szokásjog fölött, mely szerint a trónörökös búcsúztató vacsoráján mindenkit ugyanazok az előjogok illetnek meg. Ha ő nem is, a tanácsadóinak ismerniük kellene a szabályokat. Ilyen szegény volna Vigazu? Vagy ilyen zsugoriak a helyi urak? Miért jelentkeztek az utolsó vacsora megtartására, ha tudták, hogy nem tudnak megfelelni a szokásjognak?
Livar Gerradna az étkezés végén a többi nemessel együtt átment a szomszédos fogadóba. Magában hálát adott Demendrionnak, az ég istennőjének, hogy a Gunadi előtti utolsó állomásra csupán a szűk kíséret tartott velük. Ebben a kicsiny faluban nemigen fért volna el a Koreánban melléjük szegődött ezerfős armada.
A kézművesek népes és hangos csoportja a Morsabai-i vásárban maradt le, a márványt szállító hosszú kocsikaraván ugyanitt a Keskeny-szurdok felé kanyarodott. Két szekér Grettel előtt intett búcsút, többen az út menti udvarházakhoz, fogadókhoz, kis falvakba igyekeztek.
Az ifjú Tarior Fenris vezette lovasok a Mira folyó keleti partján délnek fordultak Lobad szabad falvai felé. A férfi azt mondta, egy karavánt fog Func felé kísérni, de Livar látta rajta, hogy valószínűleg az ellenkezője igaz, nem kíséri azt a karavánt, hanem ki akarja rabolni. Megkönnyebbült, amikor megszabadult tőle. A Dobar-síkság hátralévő részére csupán a legszükségesebb emberek követték a vaskocsit.
Bár Vigazu jelentéktelen település volt a Gunadiba vezető főút mentén, házai, különösen így felcicomázva, a királynői várost idézték: széles, kényelmes kocsibejárók, magas kapuhomlokzatok, az alkalomra kidíszített oromzatok. Az ablakokból színes szalagok lógtak a királynő családjának színeivel. Az út fölött a királyi család és a kísérő hercegek címereivel díszített zászlókat lengetett az esti szél.
Miután Livar Gerradna félórát kártyázott a nemesekkel, elhagyta a fogadót. A frissen megjavított, kövekkel kipótolt úton csapatnyi gyerek szaladt utána a mesterséges dombra épített kastély kapujáig. Egyik a lépéseinek ritmusát utánozta, a másik egyenesre kihúzta magát, kezét a háta mögött összekulcsolta, a harmadik az elgondolkodott arckifejezést majmolta, a többi nevetgélve oldalazott mellettük. A kapuban az őrök tisztelegtek a hercegnek, de megállították és elzavarták a kölyköket. Az ablakokban öregasszonyok figyelték a főurat és fura kísértetét.
A hercegnek fontosabb dolga volt a nép bámulásánál. Még délután, mialatt Gonabréval beszélgetett, kieszelte a Deara számára legjobb megoldást. Egyetlen akadály állt még az útjában: Binira Almein. Livar Gerradna jól ismerte az ikrek titkát, és ha idejekorán tudomást szerez róla, az ország sorsa is másként alakult volna.
Ez az átkozott vashiány az oka mindennek, de még nincs késő fordítani a sors kerekén.
Binira és Gonabre, micsoda külső hasonlóság! Ugyanaz a szőke hajkorona, égkék szempár, karcsú, nőies alak. Kívülről, mint két tojás, belül mégis milyen hihetetlenül különbözőek! Ha szobrot kellene emelni számukra, Binirával ábrázolnák az ostobaságot. A húga, Gonabre Almein, bár még hercegnői címre sem jogosult, a bölcsesség és igazságosság szobrát kapná. Ugyanakkor övé lehetne a szemtelenségé, ahogy az életrevalóságé is. Deara kétségtelenül jobban járt volna az utóbbival, ahogy valójában lennie kellett volna.
Gerradna herceg a kertre néző könyvtárszobába sietett, ahol a mennyezetig érő, egész falat beborító, vastag porral lepett könyvespolc előtt találta Elindaszt és a kis Lisarát. Érdekes olvasmány után kutattak.
– A Legelső Legenda – mutatta Elindasz a kislánynak az egyik vaskos könyvet.
Lisara fellelkesült.
– Olvasd fel!
Elindasz letelepedett a könyvvel a padlóra, a kis hercegnőt maga mellé ültette és felnyitotta a súlyos fedelet.
Livar mély sóhajjal leült az íróasztal mellé, maga elé húzta a tintatartót és írni kezdett az odakészített papírra.

Lessa öcsém!

Segítségedet kérem egy fontos ügy megoldásában…
– Karaván haladt keletről nyugatra – kezdte a fiú a felolvasást. – Kétszáznyolcvan férfi, százhetven nő, háromszáznégy gyermek, négyszáz gyalogos rabszolga, hatszáz ló, negyven szarvasmarha, négyszáz birka, ötven kecske, hetven megrakott málhás szekér és az esküvőjére igyekvő Lisara hercegnő.
– Majdnem olyan kék a szeme, mint az enyém. A haja is szőke – mondta Lisara angyali hangocskáján. – A mi könyvünkben sokkal szebb.
Livar szája mosolyra húzódott. Lisara arcocskája volt a legangyalibb, amit ember elképzelhet.
Elindasz folytatta:
– Forró nap végén jártak, éppen pihenőhelyet kerestek a sivatagban, amikor észak felé vörös fényt láttak. Azt gondolták, tűz ég, ahol pedig tűz van, ott emberek is akadnak, ezért a fény irányába fordultak.
Livar is tovább rótta a sorokat:
…virradatkor légy a Csend városába vezető úton, az erdő mellett…


A könyv megvásárolható itt.

 

Categories: Beleolvasó

Vélemény, hozzászólás?